Újabb kutatást segítő témával jövök, ami az anyakönyves kutatáskor mindenképp elő fog bukkanni.

Bóbita-hírlevél #33

Ez pedig azokat a kisebb és nagyobb egyházakat öleli fel, melyek anyakönyvezési joggal rendelkeztek Magyarországon.

A téma nemrég jött elő az első kurzus-tesztelőknek, így rövidítve tulajdonképp a kurzusból mutatok egy kicsit:

Az anyakönyveket település és felekezet (vallás) szerint csoportosítva tudjuk kutatni és segítségünkkel a családfánk “gerincét” megalkotni.

Vezettek anyakönyveket a…

  • bevett / történelmi egyházak:
    • a római katolikusok,
    • az evangélikusok (azaz az Ágostai hitvallásúak),
    • a reformátusok (azaz a Kálvin-hitűek, kálvinisták)
    • és az izraeliták;
  • mellettük a magyarlakta területeken szórványosan még sok más kisebb egyház anyakönyvei is megtalálhatók. A legjelentősebbek közülük:
    • unitáriusok (elsősorban inkább Erdélyben),
    • görög katolikusok (jelemzően a keleti országrészben),
    • görög keletiek (jellemzően a szerb kisebbség által lakott területeken),
    • nazarénusok (anabaptisták egy ága),
    • és a baptisták.

 

Az anyakönyvek kezdetben folyó szöveges bejegyzéseket tartalmaztak, tehát a sorokba-oszlopokba rendezett anyakönyv csak később, a 18. század második felétől kezdett el kialakulni. Ahogy elterjedt, a tapasztalatok alapján egyre több oszlopot, egyre több külön feljegyzésre számot tartó részletet vettek fel kötelező elemként – és nőtt velük az oszlopok száma. Addig, hogy már csak a dupla oldalra fért ki minden…

Szeretné a bejegyzést tovább olvasni? Örömmel hallom!

Kérem, iratkozzon fel a hírlevélre és minden hétvégén landol egy újabb írásom az e-mailfiókjában. 

Speciálisan ezt a bejegyzést szeretné tovább olvasni? Rendben!

Kérem, írjon nekem és közvetlenül ezt a hírlevelet külön is elküldöm Önnek. 


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/bobitacs/public_html/wp-includes/functions.php on line 5471

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/bobitacs/public_html/wp-content/plugins/complianz-gdpr/class-cookie-blocker.php on line 452