Tegnapelőtt péntek 13-a volt, úgyhogy most a babonákról és történeti eredetükről beszélek kicsit
Bóbita-hírlevél #17
Az élet írja mostanában a Bóbita-hírleveleket… De ebben én nem látok gondot. Ugyanez a rendezőelv határozta meg az őseink életét is.
Tegnapelőtt épp péntek 13-a volt, erről eszembe jutottak a babonák és a hozzá fűződő (esetleges) családi hiedelmek is. Mielőtt utóbbira rátérnék, ide idézek pár gondolatot, amit én is úgy olvastam tegnap (minthogy én is feliratkozója vagyok több hírlevélnek).
dr. Széman E. Rózsa „Beszéd és szöveg” hírlevele
Rózsa a hírlevele mellett a blogjában ír részletesebben a 13-as számról és a hozzá kötődő babonákról, azaz a triszkaidekafóbiáról. A keresztény kultúrában a 13-as a szerencsétlenséget szimbolizálja, melynek okai meglehetősen széttartók:
„A tizenhármas számtól való félelem […] már az ókorban is élt, egyes feltételezések szerint azért, mert egyel nagyobb a praktikusan osztható 12-nél, vagy mert a prímszámok általában szerencsétlenek.
A kereszténykori magyarázata szerint azért szerencsétlen a 13-as szám, mivel az utolsó vacsorakor tizenhárman ültek az asztalnál, a 12 tanítvány és Krisztus, akit aznap árult el Júdás; mások szerint Júdás érkezett utoljára, tehát ő volt a tizenharmadik, az ő sorsa pedig magában hordozza a szerencsétlenséget.” – írja Rózsa.
Szeretné a bejegyzést tovább olvasni? Örömmel hallom!
Kérem, iratkozzon fel a hírlevélre és minden hétvégén landol egy újabb írásom az e-mailfiókjában.
Speciálisan ezt a bejegyzést szeretné tovább olvasni? Rendben!
Kérem, írjon nekem és közvetlenül ezt a hírlevelet külön is elküldöm Önnek.